Országtorta 2016: Őrség zöld aranya

Idén is Szó Gellért salgótarjáni cukrász (G&D Kézműves Cukrászat) tortáját választották meg a hagyományos kategóriában, míg cukormentesben joghurtos-áfonyás variáció győzött. Idén is a Böszörményi úti Szamosban, borús ég alatt kóstoltam meg az országtortát.


A költői elnevezésű torta több formában tartalmaz tökmagot, illetve tökmagolajat - az esőre hajló időben készült fotóm nem mutatja a valósághoz hűen a zöld színének intenzitását. A tökmagolajos felvert alapon fehércsokoládé mousse, ropogós ostyás tökmagpraliné, málnazselé, majd legfelül tökmagolajzselé található. Az összhatás kellemes, de kicsit kevesebb cukorral és több tökösséggel (kifejezőbb ízű, kevésbé édes, netán enyhén sós ropogós réteg) még jobb lehetne.
A torta illeszkedik a korábbi években is diadalmaskodó sok krém/kevés piskóta vonalhoz, szerintem a jobban sikerült darabok (szatmári szilvatorta, almás máktorta, grillázsos diótorta) közé tartozik.
Aki netán emlékszik a tavalyi országtortáról általam írtakra, láthatja, hogy ez egy igen lusta poszt: pár szó és mellékmondat kicserélésével nagyjából ugyanezt írtam tavaly is. Amiről nem írtam tavaly, az a torta ára. A Szamosban 810 forintot kérnek érte helyben fogyasztás esetén, ehhez jön még a 15%-os szervizdíj. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én igen kényelmetlenül érzem magam, ha egy cukrászdában (is) jókora szervizdíjat számítanak fel. A jellemző fogyasztás itt nyilván nem több tízezer forint, 1000 Ft körüli összegnél pedig nekem esik rosszul, ha pontosan kérek vissza és nem adok semmit a - sejtésem szerint korántsem túlfizetett - felszolgálónak. Nem elegáns az egész, na. Ekkor még nem szóltam arról, hogy bizony a Szamos süteményeinek árai már olyan magasak, amit a beltartalmuk alig indokol. Leülve simán kifizetünk a szervizzel együtt 7-900 forintot egyetlen tortáért, ami eléri a legjobb újhullámos cukrászdák gyakran jóval izgalmasabb és egyedibb süteményeinek árszintjét.
A fentiek miatt van az, hogy újabban csak évente egyszer, "országtortázni" ülök be a Budai Szamosba...

6 megjegyzés:

  1. Egyre több helyen találkozom a szervízdíjjal az azt korábban nem alkalmazóknál, méghozzá úgy, hogy nem tüntetik fel az étlapon. Ilyen volt legutóbb a Montenegrói Gurman a MaxCityben és a Panifico a Király utcában. Ez az elmúlt egy hét termése. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem nem zavar, ha egyértelműen látható és nem több 10%-nál, legfeljebb a pincéreket sajnálom. A Szamosnál azért zavar, mert szívem szerint adnék 1-200 forintot, ezzel viszont a jattot már 30% körülire emelném, ami erős túlkapás.

      Törlés
  2. Az utóbbi hetekben 2 helyen volt alkalmam megkóstolni, a Zilában és a szegedi Virágban. Szerintem ezek a jobbak közé sorolhatóak, kivitelezés szempontjából. De ahogy az utóbbi években, ettől sem ájultam el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Major cukrászdában kóstoltam még, az jobban tetszett, mint a Szamosé, mivel kevésbé volt édes benne a tökmagpraliné.

      Törlés
  3. Augusztus végén Bozsokon kóstoltuk 2x is a Kerekesben, sztem jól sikerült darab, és az ára is rendben volt, 450.-.
    Az elmúlt 2 év győzteseit is kóstoltuk ugyanitt, azok is rendben voltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyre inkább az az érzésem, hogy a Szamosban megfejelik a recept cukortartalmát. Ettem azóta a Suhajdában (Budaörs) is, ott is sokkal jobban tetszett.

      Törlés