Közeli helyeken - gátakon, köveken

Itt a süllőszezon, illetve nekem még nincs itt - ilyen rekord kisvíznél ritkán van szerencsém a Dunán, eddig nem is nagyon erőltettem a pergetést. Tavaly ősszel viszont fogogattam a fővárosban és környékén, ezekre az esetekre emlékszem most vissza (a szöveg és a fotók sorrendje között nincs egyértelmű kapcsolat).


Szomorúan látom a képeket visszanézve, hogy egyre lustább vagyok: szinte nem is távolodtam el 30-40 kilométernél messzebb Budapesttől.


A korábbiaknál tágabb műcsaliválasztékot vetettem be, és néhány újonnan tesztelt darab fogósnak bizonyult, az egyik irracionális árú japán mütyür például megtetszett egy csinos csukának.


Süllőrablást tavaly se sokat hallottam, leszámítva egy M0 környéki zátonyt, ahol egy október közepi éjszakán órákon keresztül tobzódtak a süllők a felszínen. Többnyire megdobhatatlan távolságban raboltak, de végül akasztottam valami nagyot, ami útközben lemaradt a horogról.


Fogtam végre igazán szép süllőt Budapest közigazgatási határán belül, ilyen akkor történt utoljára, amikor még nem állt a helyén az A38 hajó. Természetesen nem valami óriásról van szó, mindössze olyan halról, amit kissé bajos volt kivenni, mivel egy kézzel már nehezen találtam alkalmas fogást a nyakán.


Jártam a titkos helyen, ahol egyszer a legendás időkre hasonlító élmény ért: az első öt dobásból fogtam két elég rendes halat, egy balint és egy süllőt.


Az év legjobban védekező ragadozója Budapesten akadt horogra: éjszaka hatalmas balin szívta be a süllőknek szánt felszíni wobblert.


Párszor ugyan töprengtem a zsákmány megpucolásán, de végül csak étteremben ettem halat, a képeken látható szépségek visszanyerték a szabadságukat.

2 megjegyzés:

  1. Nem kétséges, hogy van közöttünk némi rokonlelkűség, elég hasonlóan ítéljük meg az éttermeket, de bizony van egy nagy különbség is. Ezeket a gyönyörű halakat visszadobni és nem megenni? Vétek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is egyszerűen visszadobom, hanem óvatosan visszacsúsztatom. :)
      Úgy kezdődött, hogy a nagyokat visszatettem, méreten alulit meg soha nem vittem el. Most már sajnos a kettő közötti tartományt is sajnálom...

      Törlés